Ha egy cég nem veszi át a felmondást

felmondas.gifGyakran előfordul, hogy szerződéses partnerünktől szeretnénk megszabadulni, de a felmondást nem veszi át, a felmondólevelünk tértivénye „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza.

A korábbi gyakorlat szerint ilyenkor patthelyzet jött létre, mert a felmondás a közléssel (azaz a címzett általi átvétellel) hatályosul, és attól az időponttól kezdődik a felmondási idő is. Ha volt írásbeli szerződésünk és az tartalmazott erre vonatkozó rendelkezést (pl. ha nem veszi át, akkor a felmondást a kézbesítés megkísérlését követő napon kézbesítettnek kell tekinteni), akkor lehetett erre vonatkozóan tovább menni, de ennek hiányában maradt a közjegyző igénybevétele a kézbesítéshez. Két cég közötti levelezésre ugyanis nem terjed ki a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó szabályozás, amely kézbesítési vélelmet jelent arra az esetre, ha a címzett a postai úton megküldött iratokat átvételét megtagadta, vagy ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át.

Egy új precedensértékű bírósági döntés alapján hatályosul a szerződés felmondása, akkor is, ha a címzett az ajánlott küldeményt szándékosan nem veszi át.

A Kúria döntésének lényege az, hogy a gazdasági társaságoktól elvárható, hogy olyan munkarendet, munkaszervezetet működtessenek, amely lehetővé teszi a társaság székhelyére érkező, az üzleti életben szokásos postai küldemények lehető legrövidebb időn belül történő átvételét.

Az elvi határozat indoklása kitér arra, hogy hogy a felmondást mint nem hivatalos iratot a postának csak egy alkalommal kellett megkísérelnie kézbesíteni, ami megtörtént. Mivel a küldemény a karácsonyi időszak alatt érkezett, ezt még indokoltnak fogadta volna el a bíróság, azonban kifejtette, hogy a felperesnek kötelezettsége lett volna olyan munkarendet, munkaszervezetet működtetni, amely lehetővé teszi, hogy az üzleti életben szokásos küldeményeket az ünnepi időszak elteltét követő legrövidebb időn belül átvegye. Mivel ezt elmulasztotta a felperes saját mulasztásával hiúsította meg a felmondás közlését. A bíróság fentiek alapján mérlegeléssel állapította meg a felmondás közlésének, és így a felmondási idő leteltével a jogviszony megszűnésének a napját, mely után további vállalkozói díj nem követelhető.

A bíróság álláspontja szerint ugyanis a postai úton (nem hivatalos iratként) kézbesített jognyilatkozat akkor tekinthető megérkezettnek, azaz hatályosultnak, ha az a címzett rendelkezése alá kerül oly módon, hogy kizárólag az ő akaratelhatározásán múlik, hogy a nyilatkozat tartalmát mikor ismeri meg.

3/2016. számú Polgári Elvi Határozat

Dr. Szűcs Gábor ügyvéd

dr.szucs.gabor@upcmail.hu

20 9569313